Tech hvg.hu 2019. augusztus. 15. 10:33

48 megapixeles a kamerája – itthon is piacra dobják a Honor 20 Prót

Napokon belül Magyarországon is elérhető lesz a Huawei szárnyai alól kinőtt Honor aktuális csúcsmodellje.

Ritkán előzi meg olyan felfokozott várakozás egy telefon bemutatóját, mint a Huawei-csoporthoz tartozó Honor P20 Pro modelljét. Hiszen a keddre időzített bemutató előtt két nappal robbant ugyanis a bomba: az amerikai kormányzat nyomására elveszik a Huaweitől az Android legfontosabb elemeinek használati jogát. Hétfőn máris haladékot kapott a kínai vállalat, és az is kiderült, hogy megtartják a keddi sajtóeseményt, de a helyszínen járva azt tapasztaltuk, még a gyártó munkatársai sem biztosan benne, hogy pontosan mi is lesz a Honor 20-sorozat sorsa.

Végül rendben bemutatták a Honor 20 és 20 Prót is, ám a legtöbb országban elhalasztották bevezetésüket. Június végén derült ki, hogy a májusban leleplezett telefonok közül a Honor 20-at fogják majd árulni, ekkor még egyértelműen úgy tűnt, hogy a Pro nem jön hozzánk. Most viszont a cég hazai képviselete közölte: augusztus 23-án a magyar piacra is bevezetik a Pro modellt.

Honor

A mobilok tulajdonságairól és két modell közti különbségekről itt olvashat.

A 48 megapixeles kamerával szerelt Honor 20 Pro hazánkban smaragdzöld és fantom lila színekben lesz elérhető, 199 990 forintos áron.

Ha máskor is tudni szeretne az új telefonokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.