A Huawei igyekszik felkészülni arra az eshetőségre, hogy végleg elveszíti a jogot a Play áruház használatára. Most kitaláltak egy B tervet.
Az elmúlt napok történései igen nehéz helyzetbe hozták a Huaweit. A cég alól először a Google húzta ki a szőnyeget azzal, hogy elvette tőle az Androidot, majd jött az Intel és a Qualcomm, nemrég pedig az ARM is csatlakozott a bojkotthoz. Az amerikai kormány egyelőre 90 napos haladékot adott a kínai cégnek, de fel kell készülniük arra az eshetőségre is, hogy esetleg nem hosszabbítják meg ezt a határidőt.
A cég vezére, Richard Yu korábban egy privát WeChat-csoportban arról beszélt, hogy a Huawei szinte teljesen elkészült az Androidot kiváltó rendszerrel, és már ősszel már piacra is tudnák dobni. Ez azonban önmagában még kevés lesz, hiszen a Google a Play áruház használatát is megvonná a kínaiaktól, így kérdés, honnan lehetne beszerezni az applikációkat.
A GSMArena azt írja, a Huawei állítólag arra kérte az alkalmazások fejlesztőit, hogy adják be az applikációjukat az App Gallery-be, ami a Huawei saját alkalmazásboltja – olyan, mint a Samsungnak a Galaxy Apps Store.
Eközben viszont más megoldásban is gondolkodik a Huawei. A vállalat állítólag az Aptoide-dal tárgyal, ami a Google Play áruház nyílt forráskódú alternatívája, és ami már több mint 900 ezer alkalmazással és több mint 100 millió felhasználóval bír.
A kínaiak azt szeretnék, ha a Play Store egy életképes alternatíváját fejlesztenék le és kínálnák a jövőbeni felhasználóknak.
Ha kíváncsi a fejleményekre, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.