Tech MTI 2019. március. 31. 13:33

Találtak valamit: 160 év után először hozzá kell nyúlni II. Ramszesz fáraó templomának térképéhez

II. Ramszesz ókori egyiptomi fáraó egykori templomához kapcsolódó királyi csarnokot fedeztek fel egy ásatáson a New York-i Egyetem kutatói Egyiptom déli részén, Abüdoszban. Az egyetem régészei a templom alapköveit és festményeket is feltárták.

II. Ramszesz templomát 160 éve fedezték fel. Azóta először kell változtatni az eddigi térképén – hangsúlyozta a felfedezés jelentőségét Musztafa Vaziri, az egyiptomi legfelsőbb Régészeti Tanács főtitkára. Rámutatott, hogy a templom tervezése és melléképületei, ideértve a palotát és a királyi csarnokot, hasonlóak I. Széthi fáraó, II. Ramszesz apjának 300 kilométerrel délebbre található templomának felépítéséhez.

Egyiptomi Régészeti Minisztérium

A felfedezés révén új információkhoz juthatnak a tudósok az ókori Egyiptom 19. dinasztiájának uralkodása alatt épült templomokról és azok melléképületeiről.

A feltárt királyi csarnok falai mészkőből épültek, padlóját mészkőcsempék borítják. A kutatók megtalálták egy homokkőoszlop alapjait és homokkő lépcsőfokokat is felfedeztek, amelyen szerepelt II. Ramszesz neve. Előkerültek az egykori csarnok plafonjának darabjai is, amelyen csillagok rajzainak maradványaira bukkantak.

Egyiptomi Régészeti Minisztérium

II. Ramszesz a 19. dinasztia harmadik fáraója, az ókori Egyiptom egyik legjelentősebb uralkodója volt, mintegy 3300 évvel ezelőtt uralkodott. Nevéhez fűződik többek között az Abu Szimbel-i két monumentális templom építtetése.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos eredményeket is bemutató Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.