Jóval gyorsabban fejlődik ki a demencia a kezeletlen cukorbetegeknél a Dél-kaliforniai Egyetem (USC) tudósai szerint, akik több mint ezer embert vizsgáltak meg kutatásukhoz.
A kezeletlen cukorbetegek esetében jóval gyorsabban fejlődik ki demencia – ezt állapították meg új tanulmányukban a Dél-kaliforniai Egyetem (USC) kutatói. A szakemberek cukorbeteg, prediabétesz állapotúak és normális vércukor szinttel bíró embereket vizsgálva kiderítették,
a kezeletlen cukorbetegség esetén az Alzheimer-kór tünetei 1,6-szer gyorsabban fejlődhetnek ki a diabéteszben nem szenvedőknél.
A Diabetes Care tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban a szakemberek azt írták, távol tarthatják az Alzheimer-kórt azok a betegek, akiknek kezelik a cukorbetegségét. "Eredményeink hangsúlyozzák a cukorbetegség és más anyagcsere-betegség korai felfedezésének fontosságát" – közölte Daniel A. Nation, az USC pszichológusa. "A cukorbetegek körében világosan köthető a gyógyszerezés ahhoz, hogy milyen gyors ütemben fejlődnek ki az Alzheimer-kór és a demencia, a szellemi elbutulás tünetei" – tette hozzá.
A kutatók mintegy 1300 55 éves vagy idősebb ember esetében a tau-patológiát hasonlították össze, azt az agyban lassan szétterjedő fehérjegubancok összességét, amelyek egyértelműen az Alzheimer-kór jelei. A vizsgáltak közül 54 volt nem kezelt 2-es típusú cukorbeteg, 67 kezelésben részesülő cukorbeteg. A vizsgált alanyok közül 530-nak volt normális a vércukor szintje, és 250-en voltak a cukorbetegség előszobájában.
A különféle cukorbetegeknél vizsgálták és összehasonlították az agyi és gerincfolyadék diagnosztikájának eredményeit, amelyek az amiloid plakkok és a fehérjegubancok tüneteit jelzik. "Lehetséges, hogy a cukorbetegség kezeléséhez alkalmazott gyógyszerek számítanak az agyi leépülés előrehaladásában. Az azonban egylőre nem világos, miként lassítják, vagy akadályozzák meg azt, ez az amit a jövőben kutatni kell – magyarázta Nation.
A Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) tudósai nemrég olyan tablettával álltak elő, amely felválthatja az injekciót, melyet a 2-es típusú cukorbetegek naponta adnak be maguknak.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos eredményeket is ismertető Facebook-oldalát.