Tech hvg.hu 2019. március. 18. 18:33

Videó: Elon Musk megpörkölte a Csillaghajó hőpajzsát, 1300+ fokot is kibír

A bolygóközi utazáshoz tervezett Csillaghajó fejlesztése már javában zajlik, ezúttal a hőpajzs tesztelésén volt a sor.

Az elmúlt hetekben szinte minden figyelem a SpaceX űrkapszulájára koncentrálódott: Elon Muskék március elején bocsátották fel a szerkezetet, ami kapcsolódott a Nemzetközi Űrállomáshoz, majd rendben haza is tért. Ettől függetlenül viszont a háttérben javában folynak a munkálatok a másik, még ennél is nagyobb projekten, a Starshipen.

A Csillaghajóval Elon Musk bolygóközi utazást tervez, ez lehet az az űrrepülő, ami elviszi az első legénységet a Mars felszínére. A SpaceX vezére már eddig is mutatott néhány részletet a szerkezetről, ezúttal pedig egy újabb érdekességet osztott meg a követőivel: azt a hőpajzsot, ami védeni fogja majd a hajót.

A fáklyákkal égetett hőpajzsnak a legmelegebb pontokon 1650 Kelvin, vagyis 1377 Celsius-fok hőmérsékletet kellett kibírnia. Minderre azért van szükség, hogy a Csillaghajó kibírja a visszatérést a Föld légkörébe. A pajzs azért hatszögletű részekből áll össze, mert Musk szerint így a forró gáz nem tud felgyorsulni az illesztéseknél.

A pajzs legforróbb részére külön hűtést tervezett a SpaceX, hogy minél nagyobb terhelést bírjon ki a szerkezet. Ennek köszönhetően a pajzsot nem kellene külön szervizelni, a Starship akár már a landolás után újra fel tudna szállni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.