Tech hvg.hu 2019. március. 06. 18:33

Videón a történelmi pillanat: így landolt a száguldó aszteroidán a japánok űrszondája

A japán Hajabusza-2 már korábban is küldött haza fotókat és videót a Földtől 340 millió kilométerre lévő Ryugu aszteroidáról, ezúttal pedig a történelmi landolásról tettek közzé a felvételt.

Az év eleje nemcsak a kínai űrkutatás számára hozott komoly sikert, a japánok is nagy eredményt értek el. Alig két hete jelentette be a japán űrhajózási és -kutatási hivatal (Japan Aerospace Exploration Agency, JAXA), hogy sikeresen landolt a Hajabusza-2 japán űrszonda a Ryugu kisbolygó felszínén. A Földtől mintegy 340 millió kilométerre lévő aszteroida a kutatók szerint a Naprendszer kialakulásának hajnalán keletkezhetett.

A Hajabusza-2 korábban fotókat és egy videót is hazaküldött, most pedig egy újabb videót tett közzé a JAXA, méghozzá a történelmi landolás pillanatáról. A felvételen az látszik, amint az űrszonda egy pillanatra eléri a Ryugu felszínét, majd egy lövedéket lő bele, hogy felkavarja a port és a törmeléket. A robotkarokkal ezekből akar mintát gyűjteni az űreszköz.

A műveletet eredetileg 2081 októberében kellett volna végrehajtania a Hajabusza-2-nek, ám a japán űrkutatási hivatal néhány hónappal elhalasztotta az űrszonda landolását, mert a kisbolygó felszíne a vártnál göröngyösebb, és nehéz volt megfelelő leszállóhelyet találni.

A következő ilyen landolást áprilisra tervezik a japánok, míg a harmadik májusban jöhet.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.