Két brit biológus teóriája szerint a szülők immunrendszere megerősödik azáltal, hogy a gyermek betegségeket hoz haza az óvodából. Ezzel szemben a gyermektelenek nem részesülnek ilyen "kiképzésben".
Több mint érdekes kutatási eredményeket közölt egy, a Scientic Reports által bemutatott tanulmány, amely úgy fogalmaz, a szülők immunrendszere "felfrissül", amikor a gyermek a bölcsődéből vagy az óvodából hazahoz különféle betegségeket.
A Miguel Portela és Paul Schweinzer által jegyzet tanulmány szerint, amelyről a Sky News is beszámolt, az immunrendszer az idő előrehaladtával gyengülni kezd, ám a folyamat szülők esetében valamelyest visszafordulni látszik. Ennek a környezetükbe – nem szándékosan – bekerülő vírusokhoz van köze. A gyakorlatban mindez olyan, mintha az immunrendszer egy kiadós edzésen venne részt.
Ezzel szemben a gyermektelenek nem részesülnek ilyen lehetőségben, csak akkor, ha olyan közegben fordulnak meg (például olyan helyen dolgoznak), ahol egyébként is sok a gyerek – a tudósok legalábbis ezt a teóriát valószínűsítik. A kutatók azt feltételezik, hogy a szülők akár öt évvel is tovább élhetnek, mint a gyermektelen felnőttek.
A kutatás még nem teljes, a biológusok az eddigi adatok alapján vontak le valamiféle következtetést, de elmondásuk szerint még sok mindent meg kell vizsgálniuk.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos eredményeket is ismertető Facebook-oldalát.