Tech hvg.hu 2019. február. 20. 21:38

A Samsung ellenállt a kísértésnek, és nem az Apple fülhallgatóját mutatta be

Nem az Apple volt az első vállalat, amely vezeték nélküli fülhallgatót adott ki, sőt még a 2016-os AirPods formavilágát sem neveznénk előzmény nélkülinek. De tény: a fülhallgató és tartója jellegzetes kivitelét a cupertinói vállalat hozta divatba. A Samsung – a Huawei FreeBudsával ellentétben – nem kezdte el lemásolni az Apple receptjét, inkább saját korábbi formavilágát viszi tovább a Galaxy Buds néven szerda este bejelentett új termékében.

A Galaxy S10 és az összehajtható Galaxy Fold telefonokkal együtt bemutatott fülest az AKG-vel közösen tervezte a Samsung, ami nem túl meglepő annak fényében, hogy a jól csengő audiomárka a Harman tulajdona, az pedig bő két éve a Samsungé. A fejlesztők azt ígérik, hogy a továbbfejlesztett Ambient Sound technológia segítségével a felhasználók akkor is jól hallhatják majd közvetlen környezetüket, ha éppen zenét hallgatnak vagy hívásokat intéznek.

hvg.hu

A fordított élményről az Adaptive Dual Microphone nevű technológia gondoskodik, ami annyit tesz, hogy a fülhallgató mindkét részébe beszereltek egy-egy belső és külső mikrofont, így a hívott fél csendes és hangos környezetben egyaránt könnyen és tisztán értheti a felhasználók beszédét.

A gyártó egy feltöltéssel 6 órányi bluetooth-os streaminget és – bár szerintünk inkább: vagy – öt órányi telefonbeszélgetést ígér. A fülhallgató tokja akár plusz hét órányi töltést biztosít, egyetlen 15 perces gyorstöltéssel pedig bő másfél órányi használati időt nyerhetünk. Az akkumulátor vezeték nélkül is tölthető, például egy Galaxy S10 hátlapjára téve is. (Ezt a funkciót a nagy gyártók közül elsőként a Huawei mutatta be, tavaly októberben, a Mate 20 Pro készülékkel.)

Samsung

A Samsung Galaxy Buds Magyarországon várhatóan március végétől lesz kapható, 49 ezer forintért.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.