Tech MTI 2019. február. 08. 07:03

475 nőnél állapítottak meg ritka rákot, 9-en már meg is haltak a mellimplantátum miatt

Újabb rákos eseteket hozott kapcsolatba a mellimplantátummal az amerikai élelmiszer- és gyógyszerhatóság (FDA) szerdai jelentése.

Legalább 475 nőnél állapítottak meg eddig anaplasztikus nagysejtes limfómát (ALCL) a jelentés szerint. A nyirokrendszer nagyon ritka, rosszindulatú megbetegedésébe eddig közülük kilencen haltak meg, a daganat az implantátum környékét érintette – jelentette a CNN. Az FDA szakemberei szerint a mellimplantátumot viselő nőknél nagyobb az esély az ALCL kialakulására azokhoz képest, akiknek nincs beültetése.

„Minden egészségügyi dolgozónak oda kell figyelnie a mellimplantátumok környékén megjelenő friss duzzanatokra, pirosodásra, fájdalomra és sürgősen ki kell vizsgálni, mi okozza” – áll a hatóság levelében, melyet a jelentés mellé írtak. Azt is kérték, hogy a mellimplantátumos ALCL (BIA-ALCL) eseteket jelentsék az FDA-nek.

A legtöbb megbetegedés olyanoknál történt, akiknél az implantátum felülete nem sima volt, hanem texturált. A betegség lassan alakul ki, ezért ha korán észreveszik, gyógyítható.

"A mellimplantátumot a mellszövet mögé vagy a mellizom alá ültetik be. Idővel az implantátum körül úgynevezett kapszula fejlődik ki, ez választja el a mellkas más részeitől. A BIA-ALCL-lel diagnosztizált betegeknél a daganatot általában a kapszulán belül, az implantátum mellett találták – figyelmeztet az amerikai szak hatóság.

A világon mintegy 10-11 millió nő él mellimplantátummal az amerikai plasztikai sebészek szervezete szerint.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának tudományos eredményeket is bemutató Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.