Teljesen legálisan, egy szoftverfrissítéssel próbálja meg az Apple, hogy mégiscsak árulhassa az iPhone-okat Kínában.
Az Apple és a Qualcomm között dúló háborúskodás egyik ütközetét nyerte meg az utóbbi vállalat, miután a kínai bíróság neki adott igazat. A Qualcomm szerint az iPhone-okban illegálisan használják két, a képek átméretezésével, illetve az alkalmazások kezelésével kapcsolatos szabadalmát. A bíróság az amerikai chipgyártó javára ítélt, is ideiglenesen megtiltotta jó pár iPhone-modell (az iPhone 6s-től az iPhone X-ig) importját és árusítását Kínában. A Qualcomm hasonló tiltást szeretne kicsikarni a 2018-as modellekre is, azonban ez ügyben még nem született bírósági döntés.
Az Apple viszont úgy gondolja, hogy ettől még nyugodtan árulhatja az iPhone-okat az országban, mondván, a szóban forgó szabadalmak csak az iOS régebbi verzióival vannak összefüggésben, és a legfrissebb update-ek már nem sértik az említett technológiákat. Ráadásul a jövő héten egy olyan szoftver- (iOS-) frissítést is közzétesznek a Kínában forgalmazott iPhone-okra, amelyik kifejezetten az iOS régebbi verzióit futtató eszközöket célozza. További részleteket egyelőre nem tudni, de az Apple vélhetően bőbeszédűbb lesz, amikor elérhetővé válik az update.
Az Apple megnyugtatta a kínai felhasználókat, hogy továbbra is árulni fogja az iPhone-okat Kínában, különös tekintettel arra, hogy az iOS új verziója már nem sérti a Qualcomm-szabadalmakat. Tekintettel a két vállalat közötti legendásan rossz kapcsolatra, nem valószínű, hogy a Qualcomm megelégszik egy egyszerű frissítéssel, úgyhogy az ügy ismét a bíróságon folytathatja.
Egy másik kérdés, hogy mit tud kezdeni a cupertinói cég akkor, amikor egy munkaadó tiltja meg, pontosabban keményen bünteti azt, ha a dolgozói iPhone-t vásárolnának.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.