Tech hvg.hu 2018. november. 18. 09:03

Az Antarktisz alatt találták meg az elveszett kontinens nyomait

A kutatók egy öt évvel ezelőtt lezuhant műholdból származó adatokat elemeztek ki, ami alapján úgy tűnik, sikerült a nyomára akadniuk egy sok tízmillió évvel ezelőtt eltűnt kontinensnek.

Szinte napra pontosan öt évvel ezelőtt történt, hogy az Európai Űrügynökség Gravitációs mező- és állandó állapotú Óceánáramlat-megfigyelő múholdjában (Gravity field and Ocean Circulation Explorer, GOCE) elfogyott az üzemanyag, majd a Földbe csapódott. Szerencsére azonban az adatait sikerült sértetlenül kinyerni belőle, ami mostanra egy igen különleges felfedezéshez vezetett. Kiderült, hogy az Antarktisz alatt egy ősi kontinens bújik meg.

Az IFLScience beszámolója szerint a GOCE a Föld gravitációs tulajdonásgai segítségével térképezte fel a bolygó litoszféráját (a Föld külső, a kéregből és a legfelső köpenyből álló, szilárd, merev kőzetburkát) még 2009 és 2013 között. A megsemmisülése után az adatokat szerencsére sikerült kimenteni a műholdból.

A szakemberek a gravitációs adatokat összevetették a szeizmológiai adatokkal, így fel tudták építeni a Föld lemeztektoknikájának háromdimenziós képét, még az olyan területeken is, amelyek kilométerekkel a felszín alatt húzódnak meg – pont úgy, mint az Antarktisz esetében.

Az adatokból kiderült: Nyugat-Antarktisz alatt a kéreg és a litoszféra vékonyabb, a Kelet-Antarktisznál pedig a gyűrődés, illetve az ősföldek figyelhetők meg. Ugyanilyen jellemzőket figyeltek meg a kutatók India és Ausztrália esetében is. Ezek alapján úgy sejtik, ezek a részek valaha egyetlen kontinenshez tartoztak.

Kiel University/BAS

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.