Tech hvg.hu 2018. november. 17. 16:03

Alakul az új PlayStation? A Sony levédetett egy érdekes kontrollert

Érintőkijelzőt szerelhet következő generációs kontrollerére a Sony. A szabadalmat már be is jegyezték.

A 2013-ban debütált PlayStation 4 egyik újítása a konzolhoz tartozó kontroller érintőpárnája volt, amely a játékokban különböző funkcióhoz juttatja használóját. A jelek szerint a Sony ezt a megoldást kívánja továbbfejleszteni, legalábbis az amerikai szabadalmi hivatalnak benyújtott tervében kis különbséggel egy ehhez hasonló eszközt védetett le.

A szabadalom egyik pontja ugyanis a kontrollerre szerelt érintőkijelzőt taglal. Nem nehéz kitalálni, mi lehet a gyártó célja: olyan irányításra alkalmas eszközt fejlesztenének, amely tulajdonságának hála a televízió/monitor után második képernyőként funkcionálna. A 2017 márciusában megjelent Nintendo Switchet tévé nélkül is használhatja tulajdonosa. Elképzelhető, hogy a Sony célja is hasonló, hogy kontrollerét játékra is lehessen fogni. De az érintőkijelző arra is alkalmas lehet, hogy különféle alkalmazásokat jelenítsen meg.

United States Patent and Trademark Office

Sajnos a benyújtott szabadalom nem jelent garanciát arra, hogy az elképzelésből valaha kész termék lesz, de a PlayStation 5 közeledésével nehéz másra gondolni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés