Tech hvg.hu 2018. október. 07. 18:08

Elege lett az Apple-nek abból, hogy nem hivatalos szervizek javítják a MacBookokat

Egy belső dokumentum tanúsága szerint bekeményített az Apple: új Macjeinél – látszólag – lehetetlen kikerülni a hivatalos szervizeket.

A MacRumors hívta fel a figyelmet egy dokumentumra, amelyből kiderül, hogyan akadályozná meg az Apple, hogy nem hivatalos szerviz is javíthassa a 2018-as MacBook Prókat és iMac Prókat.

A változások ahhoz a T2 biztonsági chiphez kötődnek, amelyet a tavalyi iMac Próktól kezdve ad az újabb gépeihez az Apple. Bármilyen, a kijelzőt, az alaplapot, a billentyűzetet, a Touch ID-t, az akkut vagy a hangszórót érintő javítás a MacBook Prónál, illetve az alaplapot vagy a flash memóriát érintő javítás az iMac Prónál csak egy szabadalmaztatott szoftverdiagnosztikai eszközzel hajtható végre a legújabb Apple-rendelkezés szerint. Ez az eszköz, az Apple Service Toolkit 2 viszont csak az Apple hivatalos szervizeiben érhető el, s amennyiben ezt nem használják – állítja az Apple – a javítás hibás működést eredményez.

YouTube/Apple Assistenza AvaTech

Kemény lépésről van szó, és ez már a teardownjairól ismert iFixit csapat érdeklődését is felkeltette. Náluk azonban nem működött a szoftverzár. Kicserélték egy vadonatúj 13”-es MacBook Pro kijelzőjét és alaplapját, és minden remekül működött. Egyelőre még nem világos – jegyzi meg a MacRumors – miért sugallja ezt másképp az Apple dokumentuma.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?