Tech hvg.hu/MTI 2018. szeptember. 04. 21:04

Több madárfaj is kihalt az elmúlt években

A Rió című animációs filmből ismert Spix-ara is a listán van.

Közzétette a világ madarainak állapotáról szóló jelentését a BirdLife International. A madarak és élőhelyük védelmével foglalkozó szervezet szerint nagy a baj, ugyanis csak az elmúlt néhány évben 8 madárfaj pusztult ki véglegesen. A vadon utoljára 2000-ben látott Spix-ara – amelyet a gyerekek jól simerhetnek a Rió című animációs filmből – mellett a Pouli-gyapjasmadarat, a pernambucói törpekuvikot, az alaogasi liánjárót és a tengerkék ararát is azon fajok közé sorolták, amelyek a szervezet szakemberei szerint bizonyítottan vagy nagy valószínűséggel kihaltak.

A történelem során a legtöbb madárkihalást a kicsiny szigeteken élő fajok esetében regisztrálták, amelyek gyakran esnek vadászat és más fajok áldozatául, de a nyolc újabb kihalt faj közül öt a dél-amerikai kontinensen él, négy Brazíliában – az ő kipusztulásukat a szakemberek az erdőirtással magyarázták.

Az új tanulmány megmutatta, hogy a kihalási válság, amelyet az élőhelyek ember általi elpusztítása okoz, a nagy kontineseken is kibontakozik

- idézte Stuart Butchartot, a BirdLife International vezető kutatóját a Guardian.

A jelentés szerint a fajok eltűnése ráadásul várhatóan nem mérséklődik, sőt, egyre gyorsul. A IUCN legutóbbi vörös listája szerint jelenleg több mint 26 ezer madárfaj tartozik a veszélyeztetett kategóriába.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.