Tech MTI 2018. május. 31. 13:03

300 kísérletet végeznek el a fejünk fölött keringő űrállomáson, most először felküldik a 3D-s mikroszkópot is

A Nemzetközi Űrállomás (ISS) következő hónapban útnak induló új legénysége egy sor olyan kísérletet végez majd el munkája során, amelyek közül több a Holdra és a Marsra vezető jövőbeli hosszú távú missziókat készíti elő.

Alexander Gerst német asztronauta szerint, aki már második missziójára indul a Nemzetközi Űrállomásra, hat hónap alatt mintegy 300 kísérletet fognak végezni. A kísérletek legalább fele nem új, hanem korábbiak folytatásai.

A Horizontok névre keresztelt misszió során először viszik fel az űrbe az újonnan kifejlesztett, valós idejű 3D-s mikroszkópot, amely a Flumias nevet viseli. Az eszköz elfér egy cipősdobozban, segítségével megfigyelhetők dinamikus sejtfolyamatok, például az emberi immunsejtek fejlődése a fedélzeten. A projekt, amely a stressz immunrendszerre gyakorolt hatását vizsgálja, a kutatók reményei szerint hasznos lesz a népesség egészére nézve is, de legfőképpen a Marsra induló asztronauták számára.

Más fiziológiai vizsgálatokkal a tüdő egészségét kutatják a Föld felszínén és az űrben.

Gerst egy Cimon nevű robotot is magával visz, amelyet szóbeli parancsok követésére programoztak. Cimon feladata, hogy segítsen a karbantartásban és a javítási munkákban, dokumentálja a kísérleteket, egyben "beszélgető- és sportpartner" is legyen.

A hasonló kísérletek mögött hosszabb távon ugyanaz a kérdés húzódik meg: mikor költözhetünk már át egy új bolygóra?

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.