Tech hvg.hu 2018. január. 17. 13:00

Visszatérnek a Nokia Asha telefonok?

Ha nem is a korábbi telefonok, de újabb androidos készülékek jelenhetnek meg a Nokia Asha márkanévvel.

Manapság már nemigen hallani róluk, de olvasóink talán még emlékeznek a Nokia Asha márkájú feature telefonjaira. Ezeket elsősorban a fejlődő piacokra szánták, de a fejlett piacokon is elérhetők voltak. Bár ezek nem vehettük okostelefonoknak a szó mai értelmében, mindenesetre volt érintőképernyőjük, és hozzáférhettek online szolgáltatásokhoz és appokhoz, például a Facebookhoz, a WhatsApphoz vagy a Twitterhez. Az Asha telefonokat 2014-ben kivonták a forgalomból.

Most kiderült, hogy a Nokia márkanevet birtokló HMD Global újra levédette az Asha márkanevet az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalánál (EUPO). Ez arra utal, hogy valamilyen formában újjáélesztené az Asha termékeket. És az is elgondolkoztató, hogy a márkanevet kifejezetten az okostelefonok számára védette le.

Ezek után elképzelhető, hogy az Asha nevet az Android Go projekt  jegyében készült olcsó, androidos telefonokon látjuk majd viszont. Talán már a Nokia 1 is Asha névvel érkezik?

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.