Tech MTI 2018. január. 10. 21:36

Kifürkészték a bébigalaxisok titkát

Először sikerült megvizsgálni az univerzum első galaxisainak, az úgynevezett bébigalaxisoknak a mozgását.

Ezek a galaxisok az univerzum 13 milliárd évvel ezelőtti születése után nem sokkal alakultak ki. Mivel nehéz megfigyelni őket, számos rejtéllyel szolgálnak. A brit Cambridge-i Egyetem vezetése mellett egy nemzetközi kutatócsoportnak most sikerült megvizsgálni ezeket a világokat. A tudósok eredményeikről a Nature című tudományos lapban számoltak be.

A bébigalaxisok saját központjuk körül forognak, hasonlóképpen a Tejútrendszerhez.

Két kis galaxis megfigyeléséhez a tudósok a chilei Andokban lévő ALMA rádióteleszkóp 64 antennáját használták. A galaxisok az ősrobbanás után 800 millió évvel, tehát mintegy 13 milliárd éve jöttek létre. A szakértők meg tudták állapítani a Földtől való pontos távolságukat és a bébigalaxisok belsejében lévő, a növekedésüket tápláló gázok mozgási mintáját.

Bár a galaxisok az univerzum történetének nagyon korai szakaszában alakultak ki, már viszonylag rendezettek. "Ez meglepetés volt, mivel azt vártuk, hogy az első galaxisok a köztük és a szupernova-robbanások közötti gyakori fúziók miatt nagyon turbulensek lesznek" – mondta Pascal Oesch, a Genfi Egyetem kutatója.

A bébigalaxisok, amelyek ötször kisebbek, mint a Tejútrendszer, a rendezettség révén gyorsan tudtak növekedni. Ez a felfedezés fontos az ősrobbanás utáni első milliárd évben létrejött galaxisok keletkezésének és fejlődésének megértésében.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.