Tech hvg.hu 2017. december. 29. 13:00

Zsíros üzlet: milliárdokat fizethet évente a Huawei a Nokiának

A mobil és a hálózati tér talán legtöbb szabadalmával a Nokia rendelkezik, és ezekhez enged most hozzáférést a kínai Huaweinek (is). Persze nem olcsón.

A márka ugyan azóta újjáéledt, de a Nokia 2014-ben ugyan visszavonult a mobiltelefon-piacról – azonban továbbra is a vezeték nélküli technológia egyik legnagyobb licenctulajdonosa. Most bejelentette, hogy hozzáférést enged szabadalmaihoz a Huaweinek – írja a Reuters. Egy több éves üzletről van szó, amelyről ugyan nem adtak ki pénzügyi részleteket, azonban az egyik elemző szerint a kínai cég évente nagyjából 100 millió eurót fizethet a szabadalmakért (csak összehaonlításképpen: az Apple évi 250 millió dollárt fizet ugyanezért).

Az ügy cseppnyi pikantériája, hogy a Huawei a Nokia egyik legnagyobb vetélytársa a távközlési hálózati berendezések piacán, ahonnan a finnek bevételének több mint 90 százaléka származik. Az is igaz viszont, hogy a Nokia szabadalom-licencelési részlege erősen nyereséges, így segíthet enyhíteni a hálózati iparágban tapasztalható visszaesést.

A Nokia szabadalmai között izgalmas technológiák találhatók, például olyan, amelyik minél hosszabb akkumulátor-élettartamot tesz lehetővé, egy másikkal javítható a rádióvétel, és olyan is van, amely csökkenti az elkülönített hardverkomponensek szükségességét az okostelefonokban.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.