Tech hvg.hu 2017. december. 13. 17:00

Voltak, akik már kipróbálhatták a történelem legerősebb Macjét, az új iMac Prót – videó

Holnaptól árulják az új iMac Prókat, 2017 igazi erőgépeit. Már az első próbálgatós videók is megjelentek ezekről.

Az Apple már hónapokkal ezelőtt (még a WWDC-n) bemutatta az új iMac Prót, amelyet holnaptól lehet megrendelni. A család eddigi legerősebb tagjairól van szó, a specifikációk – amelyeket itt foglalt össze az Apple – tényleg elképesztőek, és a Geekbench-eredmények sem mondanak mást. Maga az Apple is brutál erős iMacekként emlegeti az újdonságokat. Az alapváltozat 8 magos lesz (Xeon processzor), de lesz majd 10, sőt 18 magos variáns is, illetve beszélnek egy 14 magosról is, ami próbálná egyensúlyba hozni a teljesítményt és az árat.

Apple

A 18 magos változat ára lesz csak igazán brutál, több mint hatmillió forintba fog kerülni, az is igaz viszont, hogy olyan specifikációkat sűrített bele az Apple, amelyekkel nem nagyon találkozhatunk más all-in-one számítógépnél, no meg nem is a hétköznapi felhasználóknak szánják. Az "alap" nyolcmagos gép ára 5000 dollár, azaz körülbelül 1,3 millió forint lesz.

Voltak olyan tech-újságírók, akiknek az Apple már eljuttatta a „profik álomgépét”, így felkerültek róla az első videók a netre. Az alábbi az ismerkedés első hetét mutatja.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?