Tech hvg.hu 2017. november. 30. 06:03

Először vetették be éles akcióban az F-22 Raptor vadászgépeket a tálibok droglaborjai ellen

A több mint egy évtizede forgalomban lévő F-22-eseket ebben a hónapban vetették be először Afganisztán területén, földi célpontok ellen.

Az alacsony észlelhetőségű vadászrepülők B-52 Stratofortress stratégiai bombázókkal és felfegyverzett drónokkal közösen a tálibok droglaborjait és mákültetvényeit vették célba – írja az AeroTech. A Stripes szerint összesen 10 ópiumot előállító célpontot likvidáltak.

Az egyik Raptort a levegőben töltik után egy KC-10-es gépről, 2017. november 19-én.
USAF

A világ első ötödik generációs vadászbombázójának számító F-22-eseket eredetileg légvédelmi szerepkörre fejlesztették, a földi célú használhatóságukat később tették lehetővé. A gépek összesen nyolc irányítható bomba hordozására alkalmasak.

Az F-22-es egyébként hihetetlen manőverekre képes: szinte álló helyzetben tud megfordulni a levegőben, és a fizika törvényeit kihasználva egy pillanatra meg is tud állni. Erről itt mutattunk korábban egy videót.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.