Tech hvg.hu 2017. november. 16. 12:41

Átírnák a lakáskasszák szolgáltatásait, a Fundamenta beveti a mesterséges intelligenciát

A mesterséges intelligencia, valamint a dolgok internete technológiákon alapuló két megoldást választott győztesnek a tizenhét beérkezett pályázat közül a Fundamenta Digiverzum Innovációs Verseny zsűrije. A legnagyobb hazai lakás-takarékpénztárnál azt ígérik, a nyertes projekteket a fejlesztőkkel közösen hasznosítják Magyarországon, valamint segít a megoldások nemzetközi bemutatkozását is.

A változó elvárások minőségi kiszolgálása, az ügyfélélmény növelése érdekében a vállalatoknak olyan új üzleti intelligencia megoldásokra is szükségük van, amelyeket külsős startupoktól, fejlesztőktől, digitális pénzügyi megoldásokat szállító vállalatoktól kaphatnak meg. Ezt felismerve hirdette meg a Fundamenta Digiverzum innovációs versenyt, amelyre az ügyfélélményt növelő digitális megközelítésekkel, megoldásokkal, alkalmazásokkal lehetett nevezni.

A beérkezett tizenhét pályamunkából a zsűri végül kettőt választott ki, melyeket a Fundamenta tervei szerint nem csak itthon próbálnak berobbantani, hanem segítik az ötletgazdák külföldi bemutatkozását is.

Az egyik nyertes megoldás a dolgok internete („Internet of Things”) technológiára építve elsősorban a Z- és alfa generációk megszólítását tűzte ki célul. A fejlesztés a felhasználó életkorának megfelelő szolgáltatásokat kínál a perselyes zsebpénzgyűjtéstől a megtakarítási számlák kezeléséig, miközben játékosan segíti a családok pénzügyeit. „Egészen a gyermekkortól a felnőtté válásig végigkíséri a fiatalokat, folyamatosan megújuló, életkorhoz igazodó megjelenéssel, tartalommal és eszközökkel” – mondta el a nyertes megoldást kifejlesztő FunSave Kft. vezetője, Komócsi Sándor.

A Digiverzum zsűrije által kiválasztott másik megoldás segít automatizálni az ügyfelektől beérkezett dokumentumok feldolgozási folyamatát, és elvégzi a beérkezett igazolások online elemzését is. „Az elemzés eredményeként olyan összefüggések is feltárulnak, amelyekkel a Fundamenta további pénzügyi termékek értékesítését alapozhatja meg” – emelte ki Lengyel Sándor, a megoldással pályázó suIT Solutions Kft. ügyvezetője.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló fejlesztésekről, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.