Tech hvg.hu 2017. október. 30. 10:01

Betett az extrém szél Ausztriában: ez a repülő éppencsak megúszta, le sem tudott szállni – videó

Átstartolásra kényszerült a lengyel Enter Air 276-os járatának pilótája, miután a nagy szélben egyszerűen képtelen volt letenni a gépét a salzburgi repülőtéren. A baleset nem sokon múlt, óriási szaktudásra és nem kisebb lélekjelenlétre volt szüksége a pilótáknak.

Az utolsó utáni pillanatban döntöttek a leszállási folyamat befejezése helyett az ástartolás mellett az Enter Air egyik Boeing 737-es gépének pilótái. Az eset vasárnap délután történt Salzburgban, ahol extrém szél várta az érkező járatot. A landolási kísérletet a kívülről (a repülőtér mellett állva), illetve az utaskabinból is rögzítették. Az első videón látható, hogy már fent, a levegőben is igencsak dobálja az Airbust a szél.

Talán jobban beleélheti magát az utasok helyzetébe, ha megnézi mindezt párhuzamos vágásban is: íme a két nézőpont egyszerre, osztott képen.

Ha máskor is látni szeretne érdekes repülős videókat, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?