Tech hvg.hu 2017. szeptember. 22. 15:01

450 km/h-val repül, 965 km-t tesz meg: jövőre már árulják az elektromos utasszállító repülőgépet

Az Eviation Aircraft egy kisméretű, 9+2 személyes magángéppel rukkolt elő, ami nulla üzemanyaggal tudja megtenni például a Budapest–Róma-távolságot.

A földi közlekedés kapcsán ma már nem is lehet kérdés, hogy az elektromos járműveké a jövő, nagy kérdés azonban, hogy más területek miként tudják átvenni ezt a forradalmat. Az egyik legnagyobb kihívás előtt kétségtelenül a légi közlekedés áll, ahol nagy energia kell ahhoz, hogy a repülőgépet az utasokkal és a csomagokkal együtt a levegőbe emeljék a pilóták, majd egyetlen feltöltéssel több ezer kilométert tegyenek meg vele.

Fejlesztésből szerencsére nincs hiány: ott van például a Solar Impulse 2, ami 40 ezer kilométert repült 0 (azaz nulla) üzemanyaggal, vagy a NASA által fejlesztett Maxwell, amitől igen sokat várnak a fejlesztők, és persze ne feledkezzünk meg a magyarok által fejlesztett elektromos kirepülőről sem.

Eviation Aircraft

Az idei Párizsi Air Show-n most egy újabb ígéretes gép mutatkozott be. Az amerikai Eviation Aircraft nevű cég Alice (csoda) prototípusa a fejlesztők szerint körülbelül 965 km-t tud megtenni egy feltöltéssel, vagyis a Budapest–Róma-távolságot (kb. 800 km) már teljesen környezetbarát módon lehet vele megtenni.

Igaz, egyelőre nem egy fapados járatról van szó – legalábbis ami a méretét illeti. A gép ugyanis 9 személyes (plusz a két pilóta), vagyis egy magángépről beszélhetünk. A repülő lítium-ion akkumulátorból nyeri a működéshez szükséges energiát. A sebessége 450 km/h, az utazási magassága pedig 3 kilométer lesz.

A tervek szerint jövőre, vagyis 2018-ban már kereskedelmi forgalomban is kapható lesz.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.