Tech hvg.hu 2017. augusztus. 03. 17:01

Tim Cook elszólt valamit az Apple eredményeinek ismertetésekor

Közzétette naptár szerinti második (saját logikája szerint harmadik) negyedéves eredményeit az Apple, és az előrejelzésekből egyértelműen kiderült valami.

Jó negyedévet zárt az Apple, és bár bevételben a Samsung immár másodszor is megelőzte, a 49 milliárd dolláros bevétel igazán remek egy olyan időszakban, ami közismerten nem kedvez az iPhone-eladásoknak. A felhasználók ilyenkor ugyanis kivárnak, mivel egyre jobban közelednek már az éves új iPhone-ok. Idén viszont jól mennek az iPadek (9,95 millióról 11,42 millióra nőtt az eladott tabletek száma, és a növekedés elsősorban az új ipad Prónak köszönhető) és a Macek (4,25 millióról 4,29 millióra), talán erre is utalt Tim Cook, amikor azt mondta a Wall Street Journalnak, hogy egy sor fejlesztésük most hozza meg a gyümölcsét.

Az igazán érdekes viszont az a megjegyzése volt, amelyik egyfajta válasz a soron következő iPhone-ok gyakran emlegetett késlekedésére. Cook ugyanis a harmadik negyedévre (ami szeptember 30-cal zárul) jóval több bevételt vár a második negyedévinél. Ez viszont csak úgy érhető el, ha még szeptember elején megjelennek az új iPhone-ok, köztük a jubileumi is, az iPadek és Macek ugyanis nem tudnak ennyi plusz pénzt hozni. Ez azt jelenti, hogy a korábbi híresztelésekkel ellenetétben, ha gondaban is vannak jelenleg a fejlesztők, végül mégsem fog csúszni az új iPhone megjelenése.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?