A közelmúltban derült ki, hogy a Microsoft úgy változtatta meg üzletpolitikáját, hogy az hátrányosan érintett több millió PC-t. Nagy volt a felháborodás, és most végre a redmondiak is reagáltak.
A Windows 10-zel gyökeresen megváltozott a Microsoft addigi felfogása a Windows operációs rendszerekről, és ahelyett hogy pár évente újabb verziót jelentetne meg, magát a Windows 10-et frissíti fél évente. Mindehhez új policy is társult, amiről nemrégiben derült ki, hogy roppant hátrányosan érinti a csupán néhány éves PC-k egy részét, de legalább tízmillió gépet. A részletekről itt olvashatnak, de dióhéjban arról van szó, hogy az általában 2013-2014-ben vett, a Windows 8-cal érkező hibrid gépek tulajdonosai már nem tudtak frissíteni a tavaszi Creators Update-tel.
Elképzelhető, mekkora volt a felháborodás, és mindenki a Microsoft reagálását várta. Nos, megtört a csend, és a redmondiak egy közleményt adtak ki az érintett gépek, tehát az Intel Clover Trail CPU-n alapuló eszközökkel kapcsolatban.
A Microsoft szóvivője megerősítette, hogy továbbra sem lesz szoftverjavítás (azaz a fél éves nagy frissítések nem támogatják ezeket a gépeket), viszont annyiban változtattak a házirendjükön, hogy további hat évig még rendelkezésre bocsátják a biztonsági frissítéseket ezekre az eszközökre. A mostani irányelvek szerint ezek a frissítések 2018 elején befejeződtek volna.
Szóval ha valakinek olyan gépe van, amelyben Intel Atom Z2760, Z2580, Z2560, Z2520 processzor dolgozik, akkor már nem tudja telepíteni a féléves nagy frissítéseket, de a gépe továbbra is megfelelő biztonsági állapotban lesz azokkal a frissítésekkel, amelyeket minden hónap második keddjén szállít a Microsoft.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.