Tech hvg.hu 2017. július. 04. 15:01

A delfinek azonnal tudják, hogyan kell játszani egy érintőképernyőn – videó

Egy óriási érintőképernyőt készítettek delfineknek, az állatok pedig rögtön tudták mi a dolguk, ami egy újabb lépés a kommunikációjuk megértése felé.

Tavaly az eddigi legkomolyabb felfedezést tették a delfinek kommunikációja terén, amikor kiderült: ezek az állatok úgy beszélgetnek egymással, mint az emberek. Most egy olyan felfedezésről számolhatunk be, ami a mai technológiát felhasználva még közelebb vihet minket a delfinek megértése felé.

A Rockefeller Egyetem kutatói ehhez készítettek egy 2,5 méter átlójú érintőképernyőt, kifejezetten delfinek számára. Olyan alkalmazásokat is tudnak futtatni rajta, amelyek révén később akár kommunikálni is lehetne a delfinekkel, de ez hosszú távú terv. Most az első lépést kellett megtenni, vagyis a delfinekkel megértetni, hogyan kell használni egy ilyen eszközt.

A kutatókat is meglepte, hogy semmilyen betanításra nem volt szükség, a delfinek azonnal ráéreztek a medence szélébe épített óriási tablet használatára. A delfinek halakat láttak úszkálni a képernyőn, és rögtön el is kezdték azokat megérinteni az orrukkal. Ha sikerült eltalálniuk egy halat, akkor a képernyőn egy jól észrevehető animáció ezt vissza is jelezte, a hal pedig eltűnt. A delfinek pedig folytatták a játékot, amíg csak halakat láttak.

A kutatók szerint ez egy újabb lépés lehet a delfinek kommunikációja megértése felé, hiszen az emberek ilyen módon interakcióba tudnak lépni ezekkel az állatokkal.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.