Tech hvg.hu 2017. április. 23. 12:00

Heti TOP: utoljára ma kaphatja meg ingyen a különleges magyar mesekönyvet

Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb tech témáit.

Most töltse le, négy napon át 170 ingyenes mesével ünnepel a különleges magyar mesekönyv

Mind a 170 interaktív mese ingyenesen tölthető le a BookR Kids Mesetárában ezen a hétvégén. A magyar startup kétéves születésnapját és a héten megjelent új alkalmazását ünnepli ezzel a meglepetéssel.

Először láthatjuk: lefotóztak egy fekete lyukat

A világ 10 különböző pontján lévő rádióteleszkópot hangoltak össze a kutatók, hogy lefotózzák azt, amit még sosem láthatott az ember. A Tejútrendszer közepén lévő fekete lyuk eseményhorizontja 20 millió kilométer széles, e mögé kellett belátnunk valahogy.

Mától 800 forintért kapják a Spotifyt a magyar egyetemisták

Az eddigi három helyett mától 36 országban elérhető az olcsóbb zenehallgatás a Spotify-on. Mostantól a diákoknak féláron adja a Prémium előfizetést a szolgáltató. De van olyan megoldás, hogy a már felezett, 800 forintos ár helyett 400-ért is működjön a dolog.

Alaposan megújult a Google Earth, már ki is próbálhatja

A számítógép böngészőjéből és androidos készülékről nézve is új felület fogadja a Google Earth szolgáltatást felkeresőket. Szebb is lett, jobb is lett.

(Új) Windows fut a gépén? Mutatunk egy trükköt, amivel sok GB helyet felszabadíthat

Aki telepítette a Windows 10 napokban érkezett frissítőcsomagját, vagy korábban a Windows bármelyik verziójához érkezett nagyobb frissítést, az jóval több szabad tárhelytől búcsúzhatott el, mint amennyire a csomagnak feltétlenül szüksége van. Most megmutatjuk, hogyan szabadíthaja fel az elfoglalt gigabájtokat.
Hirdetés
Címkék
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.