Tech hvg.hu 2017. április. 22. 10:12

Csendes beismerés: a Samsung már javítja a Galaxy S8 problémáját

Bár először a Samsung nem tartotta érdemi problémának új csúcstelefonja kijelzőjének elszíneződését, most mégis szoftverfrissítéssel próbál javítani rajta. Kérdés, ez vajon elég lesz-e.

Jó néhányan már kezükbe vehették a Samsung idei első csúcstelefonját, azonban nem volt teljesen felhőtlen az első találkozás. Többen is arra panaszkodtak, hogy telefonjuk kijelzője vöröses árnyalatú lett. A Samsung bagatellizálta a hibát, mondván, a beállításoknál egyszerűen orvosolható a probléma, azonban a fórumokon tovább sorjáztak a panaszok.

Bár arról továbbra sem tudni, mennyire elterjedt ez a gond, azonban, írja a The Investor, a Samsung már bejelentette, hogy egy szoftverfrissítés megoldhatja a problémát. Állítólag erre a frissítésre már a jövő héten sor kerülhet. A gyártó azt is megígérte, hogy kicseréli a telefonokat azoknál, akiknél ezután is fennáll a vöröses elszíneződés.

Korea Herald

Úgy tűnik, megoldódik a dolog, azonban a reakciók nem egyértelműek. Vannak, akik úgy gondolják, valóban kiegyensúlyozható szoftveresen az elszíneződés annyira, hogy a felhasználók elégedettek legyenek, mások viszont úgy vélik, gyártási problémáról lehet szó, amelynél nem megoldás a frissítés, bármilyen egyszerűnek is tűnne. Kíváncsian várjuk a folytatást, megoldódik-e a gond, vagy kezdetét veszi egy újabb „gate”.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?