Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb tech témáit.
Hivatalosan is visszatért a legenda, de eléggé új lett a Nokia 3310
A kiszivárgott információkkal ellentétben az eredeti modelltől már kinézetre is igencsak eltérő Nokia 3310-et mutatott be a Mobile World Congress szakkiállítás nulladik napján a Nokia márka mögött álló HMD.
Ha ezt a réteget ráteszik egy sima szemüvegre, este is lehet látni vele
Az Ausztrál Nemzeti Egyetem kutatói olyan nanokristályt készítettek, ami képes az emberi szem számára láthatatlan fényt láthatóvá alakítani.
Szereti, ha sokáig bírja egy telefon? Akkor nézze meg ezt
A nagy nevek (LG, Samsung, Huawei) mellett a mobilvilágban kevéssé ismert nevű gyártók is eljöttek az MWC-re, nem is akármilyen termékekkel. Az alábbi okostelefon például nem merül le egy nap alatt.
1100 forintos okostelefon: letartóztatták a gyártó igazgatóját
Tavaly nyár óta rengetegen rendeltek a Freedom 251 névre keresztelt okostelefonból, sokan azonban hiába fizettek, a mai napig nem kapták meg a készüléket. A gyanú szerint volt olyan eset, melyben aki visszakérte a pénzt, azt életveszélyesen megfenyegették.
Murphy legnagyobb okostelefon-gyártókra vonatkozó törvénye szerint ami kiszivároghat, az ki is szivárog. A Huawei néhány év alatt küzdötte fel magát a semmiből az eladási listák harmadik helyére, így aztán őket is utolérte a törvény: a Barcelonában hétfőn induló Mobile World Congress szakkiállítás nulladik napján, vasárnap bemutatott P10-ről az elmúlt hetekben szinte minden kiszivárgott.