Tech hvg.hu 2017. február. 24. 09:01

Ennyi volt a jó világ: ugyanúgy lesz a Facebookon, mint a tévében, a videók közben is lesznek a reklámok

Az eddigieknél sokkal könnyebb lesz pénzt csinálni a facebookos videókból. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy nézőként jóval több hirdetéssel szórnak meg minket – úgy, mint a tévében, egy műsor kellős közepén is.

A Facebook az elmúlt években egyre nagyobb hangsúlyt fektetett a videós tartalmak kezelésére. Zuckerbergék szeretnének az első számú videómegosztó oldallá (is) válni, ami viszont csak úgy lehetséges, ha a (minél jobb) tartalom gyártásában a felhasználókat is érdekeltté teszik. Januárban már felröppent a hír, hogy hirdetések lesznek a Facebook-videókban is, most pedig bejelentették, hogy már meg is kezdték az új hirdetési forma tesztelését.

Hogy a videó mely részében jelenik meg a reklám, azt a kontentgyártókra bízza a Facebook, de legkésőbb a 20. másodpercnél meg kell jelennie. A  videóba ágyazott hirdetésből befolyó bevétel 55 százalékát a tartalom előállítója kapja meg, míg 45 százalék Zuckerbergéknél marad.

Facebook

A közösségi oldal mindemellett mostantól minden felhasználó számára lehetővé teszi, hogy hirdetéseket jelenítsen meg az élő videókban. Ez első körben csak a szervezeti Facebook-oldalak számára elérhető, és feltétele, hogy legalább 2000 követője legyen az oldalnak, valamint, hogy legalább 300-an nézzék az élő videóközvetítést. A stream kezdete után 4 perccel a kommentek között megjelenik majd a "You can take an ad break” felirat, vagyis, hogy mostantól már lehet reklámot tenni a videóba. Erre bökve egy 20 másodperces hirdetést láthatnak a nézők. A videós ettől kezdve – ha úgy dönt – 5 percenként újabb hirdetést szúrhat majd be.

A 2016-os adatok szerint a felhasználók mintegy 100 millió órányi videót néztek meg naponta a Facebookon. A most tesztelt hirdetési rendszerrel azonban ez a szám jelentősen megnőhet, a közösségi oldalra ugyanis így egyre több videós tartalom kerülhet majd fel, ami nemcsak mennyiségi, de minőségi változást is hozhat.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.