Tech hvg.hu 2017. január. 25. 20:00

Lesz vajon amerikai iPhone? Hétmilliárd dollárt visz a Foxconn az Egyesült Államokba

Donald Trump álma valóra válhat: amerikai befektetést fontolgat a Foxconn, és nem is akármekkorát.

Az amerikai munkahelyek visszaállítása volt a frissen beiktatott amerikai elnök egyik kampányígérete, és a Foxconn jóvoltából most teljesül is ebből valami. Az Apple egyik legnagyobb beszállítója ugyanis megerősítette, hogy 7 milliárd dolláros befektetést tervez az Egyesült Államokban, több mint 50 ezer új munkahelyet létrehozva. Kijelzőpanel gyártásáról lenne szó. Egy másik Foxconn-gyár is épülne Pennsylvaniában, a létesítmény tervei már a helyi hatóságoknál vannak.

Terry Gou, a Foxconn elnöke ezzel együtt hangsúlyozta, hogy Kína továbbra is kulcsfontosságú piac, és elsődleges gyártási bázis marad mind az Apple, mind a Foxconn számára, és egyik cég sem fog innen elköltözni egyhamar. Ezzel együtt azok, akik jól ismerik Gout, állítják, szereti kijátszani egymás ellen a különböző országokat, hogy végül jobb feltételeket tudjon kicsikarni.

Bár Trump nagyon kapacitálja az Apple-t, sőt magát Tim Cookot is, hogy Amerikába vigye az iPhone-ok gyártását, egyelőre kétséges, megváltozott-e az Apple vezér véleménye bő egy év alatt, 2015 decemberében ugyanis még azt mondta, hogy a kínaiakkal szemben az amerikaiak nem rendelkeznek azzal a tudással, amelyre az Apple-termékek gyártásához szükség van.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.