Tech hvg.hu 2017. január. 23. 17:00

Ezzel garantálja a Samsung, hogy a Galaxy S8-ak nem fognak robbanni

Kis időre most ismét a Samsungra figyel a világ: hivatalosan is lezárták a vizsgálódást a robbanó/kigyulladó Note7-ek ügyében. De mi garantálja, hogy nem történik hasonló a Galaxy S8-aknál?

Ha az idei tavasz nagy slágere, a Samsung Galaxy S8 is robbanna, akkor valószínűleg végleg befejezhetné az okostelefon-gyártást a dél-koreai cég. Épp elég blama volt számára a Note7-ügy, amelyre ma került végül pont, feketén-fehéren kiderült, mi okozta az akkumulátorok robbanását.

El lehet tehát felejteni a Note7-eket, már csak azért is, mert áprilisra egy újabb csúcstelefonnal készül a Samsung, a Galaxy S8-cal. És hogy véletlenül se ismétlődhessen meg az, ami a Note7-tel történt, a cég kibővítette eddigi tesztelési folyamatát, és egy nyolclépcsős ellenőrzési eljárást vezetett be.

Samsung

Az új eljárás egy tartóssági teszttel kezdődik, ebben túltöltési teszt és extrém hőmérséklet alatti stresszteszt lesz, illetve azt is vizsgálják, hogyan áll ellen az akku az éles tárgyaknak (mennyire tudják azok kilukasztani). Lesz vizuális és röntgensugaras ellenőrzés, mint ahogy töltési és lemerülési vizsgálat is. A TVOC (Total Volatile Organic Compound) tesztben a szerves illóanyagok szivárgásának lehetőségére fókuszálnak. A gyorsított használati teszt tulajdonképpen egy szimuláció, amellyel a hosszabb, átlagos használatot utánozzák. A Delta Open Circuit Voltage (Delta áramköri szakadás) teszttel pedig arra próbálnak fényt deríteni, hogy előfordulnak-e feszültségingadozások a gyártási folyamat során.

A Galaxy S8-ak akkujai már ezen az ellenőrzési eljáráson fognak átesni, így vélhetően nem lesz velük gond.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.