Tech hvg.hu 2017. január. 06. 10:00

Szinte hihetetlen: 70+ milliárd forintnyi pénzt költöttünk január 1-jén az App Store-ban

Dőlt a pénz az App Store-ba és a fejlesztőkhöz is az elmúlt évben, majd az idei év első napja is rekordokat döntött.

Jól indult a 2017-es év az App Store-ban: közel 240 millió dollárt (azaz több mint 70 milliárd forintnak megfelelő összeget) hagytak a felhasználók január 1-jén az Apple alkalmazásboltjában, s ezzel ez a dátum az eddigi legtöbb bevételt hozó napként lett elkönyvelve.

De nem csak újévkor dőltek meg rekordok: a decemberi hónap is igen erős volt: hárommilliárd dollárt költöttek el a felhasználók az App Store-ban. Ugyanebben a hónapban írt történelmet a Nintendo első mobiljátékos próbálkozása, a Super Mario Run, mindössze négy nappal a megjelenése után már 40 millió eszközön futott, és globálisan ez az app volt a karácsonyi sláger is: a legtöbbször ezt töltötték le az ünnepek alatt és újévkor.

Nintendo

Azért nemcsak az Apple járt jól az appok népszerűségével: 2016-ban a fejlesztők 20 milliárd dollárt tehettek zsebre az App Store-ból, ami 40 százalékkal volt több, mint az előző évi bevételük. Egyébként az App Store 2008-as indulása óta összességében 60 milliárd dollárt kereshettek az appfejlesztők.

A tavalyi év legtöbbször letöltött alkalmazása a Pokémon Go volt, ezt a mobiljátékot egyenesen kulturális jelenségként emlegeti az Apple.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.