Utasrosszullét miatt két légitársaság járata is megszakította útját vasárnap, és az eredeti célállomás helyett ferihegyi repülőtéren szállt le.
A német Sun Express légitársaság XG4733-es járata szokás szerint Düsseldorfból indult Egyiptomba, ám egy utas útközben rosszul lett. Az AIRportal beszámolója szerint a Boeing 737-800-as gép már a szerb légtérben volt, amikor a személyzet a kényszerleszállás mellett döntött: a repülő Novi Sad térségében fordult vissza Ferihegy irányába, majd kezdte meg a süllyedést. A gép vasárnap fél 10:25-kor szállt le a budapesti reptéren, ahol megkezdték a rosszul lett utas ellátását.
Fél óra sem telt el, amikor az easyJet U22133-as járatának személyzete szintén problémát jelzett: a Londonból Ciprusra tartó gép is Novi Sad környékén járt már, onnan fordult vissza Ferihegyre. Az Airbus A320-214-es 10:53-kor landolt Budapesten.
A léginavigáció alapjaival ebben a cikkünkben ismerkedhet meg, a légiforgalmi irányítók munkájáról itt olvashat bővebben, egy másik írásunkból pedig az is kiderül, mi történik, ha baj van.