Tech hvg.hu 2016. szeptember. 21. 12:01

Megcsinálták a gépet, ami átlát a könyven: úgy olvassa el, hogy ki sem kell nyitnia

A gyerekeknek gyakran mondogatott frázis, hogy ha nem tudnak megtanulni valamit, tegyék a párna alá a könyvet, reggelre majd a fejükbe száll a tudás. Nos, ha erre még nem is képes a technológia, egy fokkal már közelebb léptünk a megoldáshoz: itt a kamera, ami képes csukott könyvből olvasni.

A Massachusettsi Műszaki Egyetem szakemberei egy olyan képalkotó berendezést készítettek, ami egy könyv kinyitása nélkül is képes elolvasni az első 9 oldalt. A rendszer ehhez az elektromágneses spektrumnak az infravörös és a mikrohullámú sugárzás közé eső tartományát, a terahertzes sugárzást használja. Ez a röntgensugarakhoz hasonlóan áthatol az elé tett tárgy felszínén, a sugarak pedig annak függvényében verődnek vissza, hogy milyen kémiai anyagba ütköznek. Ennek a segítségével képesek elkülöníteni egymástól a papírt és a (tintával) írott szöveget.

MIT Media Lab

A problémát jelenleg a zajszűrés okozza, a sugárzás ugyanis más irányokba is kiterjed. Ennek köszönhető az is, hogy jelenleg csupán 9 oldalt tud elolvasni a kamera. A rendszer ugyanakkor rendkívül hasznos lehet a jövőben, például azoknak a könyvtáraknak is, ahol több százezer dokumentumot kell digitalizálni. A New York-i Metropolitan Múzeumtól pedig már megkeresés is érkezett az MIT felé, mert szeretnének néhány olyan régi könyvbe “belelapozni”, amit sosem nyitottak még ki.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.