Egy új számítógépes program képes lemásolni, majd újra megírni egy levelet úgy, mintha mi magunk írtuk volna. Kézzel.
Miután az informatikához sem is értő Rogán Antalról nemrég kiderült, hogy egy újfajta digitális aláírási eljárást talál fel, a mindenminiszternek valószínűleg felcsillanhat a szeme, hogy brit kollégái milyen új eljárással álltak elő.
Az University College London (UCL) szakemberei a My Text in Your Handwriting nevű programmal gurítottak nagyot. A félig automatikusan működő rendszer képes megvizsgálni az emberi kézírással írt szöveget, majd képes előállítani még egyszer ugyanazt a szöveget – úgy, mintha azt az eredeti szerző írta volna. A szakemberek szerint a szoftvert az élet számos területén lehet majd alkalmazni: segíthet az agyvérzésen átesett betegeknek egy hivatalos levelet megírni, megírhatjuk a virágcsokorhoz szánt üzenőkártyát úgy, hogy ott sem vagyunk az üzletben, de a képregényeket is le lehetne úgy fordítani, hogy ne kelljen változtatni a szövegen.
A brit kutatók beszámolója szerint a gépi tanulás módszerével a betűk “díszítését” figyelik meg. A választás azért is esett erre, mert minden szerző másként kanyarítja például az “a” betűt, sőt, egyénenként sincs két egyforma kézírás. Ugyanakkor ha a gép reprodukálja a kézzel írt szöveget, azzal pont az írás egyedisége veszik el.
Oisin Mac Aodha, a program egyik kutatója szerint jelenleg ma egyetlen módja van annak, hogy kézírást “gépeljük”. Ezzel viszont az a gond, hogy az előre legyártott karaktereken egyértelműen látszódik, hogy nem kézzel írták.
A kutatók nemrég a teszt hatékonyságát is letesztelték. Az embereket arra kérték, hogy írjanak kézzel egy levelet, amit aztán a gép reprodukált változataként ismét megmutattak a szerzőknek. Az esetek 40 százalékában a felhasználó jól tippelt.
Aki azonban amiatt aggódik, hogy az eljárást hamisításra fogják használni, azt megnyugtatjuk: a megoldás az ítélkezésben is segíthet majd, például átveheti a folyamat egy részét. Ilyen lehet a törvényszéki írásszakérőt munkája, aki jelenelg manuálisan végzi el a feladatait. A jövőben ez könnyen megváltozthat.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.