Tech hvg.hu 2016. július. 18. 15:01

"Hova jut a világ, ha felnőtt emberek okostelefonnal állatfigurákat gyűjtenek?"

“Ez már a teljes elhülyülés jele?” – hangzik a Gyakorikérdések.hu kérdezőjének felvetése. A válaszokból szemezgettünk, van köztük szociodarwinista és teljesen korrekt is.

Eredetileg a “politika” kategóriában tette fel kérdését az a kíváncsi felhasználó, akit jó eséllyel zavar, hogy naponta milliók töltik le a Pokémon GO-t telefonjukra, és az őrület már itthon is beindult, miután Magyarországon is letölthetővé vált a játék.

Gyakorikérdések.hu

A kérdés alatt sorakozó válaszok alapján igen vegyes gondolatok keringenek a magyar társadalom tagjainak fejében a jelenségről. Az első válaszadó rögtön helyreteszi a dolgot: “Nem állatfigurákat, hanem pokemonokat, és ez még csak a kezdet, vélhetően a jövőben az Augmented Reality játékok egyre több embert fognak elérni, most a Pokemon Go csak az első ilyen app, ami igazán sikeres lett.

Egyébként eddig is rengeteg felnőtt játszott a telefonján meg otthon konzolon, PC-n, emlékszem anno már a Tetris megjelenésekor is attól rettegtek egyesek, hogy elhülyíti az embereket, aztán eltelt több mint harminc év és mégsem hülyült el az emberiség” – olvasható az igen optimista végkicsengésű válasz.

Olyan is van, aki – talán az elmúlt napok és hetek erőszakos cselekedeteinek hatására – úgy fogalmaz: “inkább ezt csinálják mint egymást öljék”.

De vannak szigorúbb válaszadók is, akik úgy gondolják, hogy “aki vezetés, vagy közlekedés közben kockul, az betudható a természetes kiválasztódásként”.

Legrealistább szemlélettel azonban mégis talán a következő válasz szerzője foglalta össze a jelenséget.

Hova jut a világ? Sehova. Ugyanolyan, mint volt. Felnőtt emberek égettek már "boszorkányokat", dolgoztattak gyerekeket, öltek vallási fanatizmus miatt. És felmerül benned a kérdés, hogy hova jut a világ, mert néhányan... játszanak? :D Szerinted, a játék miatt hova jutna? És miért lenne teljes elhülyülés? Mitől jobb, amikor valaki öltönyben elmegy pókerezni?
És miből gondolod, hogy ez bárminemű problémát is okoz? Mitől jobb, ha a munkatársad hazamegy és beesik a tévé elé, elszív pár cigit meg iszik pár sört? Egyszerűen ezek társadalmilag elfogadottabbak és kész. Hidd el, egy vaskalapos, gyereket verő szülőnél sokkal jobb az, aki megy játszani a gyerekével.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?