Tech László Ferenc 2016. július. 15. 20:10

Kipróbáltuk a Pokémon GO-t: megőrültünk, és 35 fokban elmentünk sétálni

László Ferenc
Szerzőnk László Ferenc

A nyári uborkaszezon kellős közepén hatalmasat durrant egy új mobiljáték: a Nintendo zsebszörnyeteges alkalmazása minket a négy fal közül robbant ki, a japán vállalatot pedig a pénzügyi gödörből.

A Pokémon szó sokak számára ismerősen csenghet, de a mögöttes tartalommal leginkább csak a fiatalabb korosztályok képviselői szoktak tisztában lenni. Röviden a lényeg: a 90-es évek közepén egy bizonyos Satoshi Tajiri álmodta meg a projektet, melynek neve az angol "Pocket Monsters" szavak összevonásából jött létre. A fókuszba ezek a bizonyos zsebszörnyek kerültek, melyek egyedi hangulatú univerzumára először Game Boy kézikonzolos játékokat, majd rajzfilmeket és számos egyéb médiaterméket építettek.

A háttérben pedig az a Nintendo húzódik meg, mely hosszú évekig a játékkonzolpiac egyik abszolút meghatározó szereplője volt, azonban az elmúlt években egyre jobban lemaradt a két másik nagyágyú, a Microsoft és a Sony mögött. A Wii U játékgép mára már nagyon elavult és alig vásárolják (4x több PlayStation 4-et adnak el), más pedig nem nagyon hoz pénzt: a Nintendo eddig határozottan elzárkózott a mobil platformok felé történő nyitástól. Nemrégiben felébredtek, és kijött a cég első mobiljátéka, a felemás eredménnyel nyitó Miitomo, most pedig itt az igazi áttörést hozó Pokémon GO.

YouTube / funstuffnthings

Nagyot szól

A Pokémon GO alapötlete 2013-ban merült fel először a fejlesztőkben, idén júliusra pedig kész is lett az alkalmazás, ami a Nintendo-franchise mellett nagyban épít a konkrét fejlesztést végző Niantic pár éve futó, Ingress nevű játékban használt technológiájára.

Az amerikai Android-felhasználók körében az új őrület szinte azonnal meghaladta az 5 százalékos penetrációt, ráadásul a letöltők 60 százaléka naponta játszik a Pokémon GO-val.

Az androidos készülékeken és iPhone-okon is játszható app lényegében azonnal bankot robbantott: ahol csak megjelent a Pokémon GO, ott rögtön a letöltési listák élére katapultált, az elmúlt időkben gyengélkedő Nintendo piaci értéke pedig a nyitás utáni alig két nap alatt 7,5 milliárd dollárral növekedett. Ráadásul mindez úgy törént, hogy a debütálás pillanatában csak három országban, Ausztráliában, az Egyesült Államokban és Új-Zélandon jelent meg az App Store-ban és a Play Áruházban.

Az alkalmazás időközben Magyarországon is megjelent és letölthető.

László Ferenc

Miről szól a történet?

Karakterünknek a Pokémon-univerzumban az a nemes hobbija, hogy különböző zsebszörnyetegeket gyűjt, nevelgeti és fejlesztgeti azokat, majd pedig harcba küldi őket. Ennyi az egész, se nem több, se nem kevesebb – de akkor miben rejlik a Pokémon GO hatalmas nemzetközi sikere? Nos, elsősorban abban, hogy

az alkalmazás sikerrel vegyíti egymással a virtuális és a valóságos világot, és arra ösztönzi a játékosokat, hogy hagyják el az otthonukat, kerekedjenek útra,

útközben keresgéljenek rejtett dolgokat, majd pedig szálljanak harcba a mások által gyűjtögetett szörnyecskékkel. Ehhez pedig azt az Augmented Reality (kiterjesztett valóság) technológiát hívja segítségül a szoftver, mely már jó ideje elérhető a piacon, eddig azonban csak nagyon kevesen tudták jól használhatóan és értelmesen kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket – a tömeges őrületbe csapó áttörést pedig senkinek nem sikerült elérnie.

Mozgásra fel!

A rövid telepítési folyamatot követően a szoftver bekéri a születési dátumunkat, felkér minket egy felhasználói fiók létrehozására, illetve az abba történő belépésre, majd pedig kiválaszthatjuk a karakterünket. Ez utóbbi lehet lány és fiú, kiválaszthatjuk a kívánt bőr-, szem- és hajszínt, valamint a virtuális ruházatunkat is személyre szabhatjuk.

László Ferenc

A Pokémon GO kezdőképernyőjén az aktuális tartózkodási helyünk közelében látható utcák vehetők szemügyre, valahogy úgy, mint a Google Mapsben, csak éppen rajzfilmszerű megoldásban, és utcanév-megjelenítés nélkül. A térképen a megszokott módon két ujjunk egyszerre történő húzogatásával zoomolhatuk, középen pedig a virtuális karakterünk mászkál abba az irányba, mely irányba mi magunk is elindulunk a valós világban. Az alkalmazás legfőbb pozitívuma, hogy mozgásra ösztönöz, ráadásul kalandozás közben olyan helyekre is eljuthatunk és olyan jeles helyszínekkel is megismerkedhetünk, melyeket korábban még annak ellenére sem nagyon ismertünk, hogy hosszú évek óta a közelükben élünk.

Zsebre vágott szörnyek, érdekes helyszínek

Sétáink során itt-ott felbukkannak különböző apró szörnyek, melyek maximálisan szerethető és egyáltalán nem ijesztő formában öltenek testet, ami a rengeteg gyermekkorú játékos miatt mindenképpen pozitívum. (Az ilyesmire egyébként a Nintendo hagyományosan nagyon odafigyel.) Míg a közeli parkban elsősorban madár, giliszta és egér formájú lények lakoznak, addig vízpartra tévedve már vízhez köthető virtuális szörnyekkel futhatunk össze. A lényecskéket egyszerűen, (virtuális) labdadobálással szerezhetjük meg, néhány jól irányzott labdával gyorsan a miénk lehet az utunkba került kreatúra. A telefon kijelzőjén az apró lény megjeleníthető egyrészt a maga rajzolt kis világában, másrészt pedig a mobilunk kamerája által látott élőképen is – értelemszerűen ez utóbbi a nagyobb élmény. Ha sehogy sem találunk lényeket, akkor trükköket, csapdákat is bevethetünk, és magunkhoz csalogathatjuk őket.

László Ferenc

A térképen sok helyen találhatunk úgynevezett Pokéstopokat, ahol számos különböző hasznos tárgyat szerezhetünk. Ha a valóságban odasétálunk egy ilyen helyszínre, akkor ott egy virtuális pörgetést követően máris záporoznak az extra labdák és tojások. A Pokéstopokat nemcsak úgy hányaveti módon, véletlenszerűen helyezték el a fejlesztők, hanem helyi látványoságok, megnézésre ajánlott helyszínek közelében. Így például nevezetes szobrok, kapuk, épületek is lehetnek Pokéstopok – tesztünk során még a közvetlen közelünkben is találtunk olyan helyszínt, melyet korábban nem is ismertünk, pedig lényegében naponta elsétáltunk mellette. Az alkalmazás ezekről a helyi érdekes pontokról fotókat is mutat. (Mi ezenkívül némi szöveges információt is el tudnánk képzelni az appban.)

A fejlődéshez bizony sétálni kell – kánikulában is

A Pokéstopokat érdemes időről időre újból felkeresni, ugyanis néhány perc elteltvétel újra pörgethetünk és újabb zsákmányokat gyűjthetünk be. Ha például egy tojást találunk, akkor azt be kell tennünk a keltetőbe: a kis lény ebből csak akkor fog kikelni, ha gyalogosan megteszünk egy bizonyos távolságot, általában minimum 2 kilométert. A Pokémon GO tehát nemcsak új ismeretekkel gazdagít, hanem ténylegesen mozgásra ösztönöz.

Mátyás király pokémonja
László Ferenc

A játék során nemcsak a szörnyeink, hanem a saját karakterünk is folyamatosan fejlődik, ha pedig elérjük az ötödik szintet, akkor onnantól kezdve bejelentkezhetünk az úgynevezett Pokémon Gymekbe, és csapatot (kék, piros, sárga) is választhatunk magunknak. Ezeken a helyszíneken tesztelhetjük, hogy mennyire erősek a fejlődésük során harci pontokat gyűjtő lényeink és mennyire ügyesen küzdünk mi magunk, természetesen az ujjaink segítségével. A Gym helyszíneket ugyanis elfoglalhatjuk – akár csapatostul is, és egyszerre több játékos szörnye is tartózkodhat egy Gymben. A csaták nem vérre menőek, a vereséget szenvedett lényecskék legyengülve visszakerülnek gazdáikhoz.

A lényeg azonban nem ez, hanem, hogy a Pokémon GO erősen addiktívra sikeredett: tesztelés közben még a 35 fokos nyári kánikulában is rá tudtuk magunkat venni arra, hogy felkeressünk néhány új, ígéretesnek tűnő virtuális helyszínt a valóságban. Az persze már más kérdés, hogy a játékosok érdeklődése vajon néhány hét vagy hónap után nem fog-e jelentősen lankadni.

Ingyenes és veszélyes

A Pokémon GO egy teljesen ingyen és bérmentve letölthető játék, melyben azonban mostanában szokásos módon fizetős tartalmak is elérhetők. Ezzel kapcsolatban pozitívum, hogy elvileg egyetlen olyan tartalom sincs a játékban, amit csak pénzért tudunk megszerezni, vagyis a kitartó, türelmes és lelkes játékosok akár ingyen, vagy minimális költés mellett is sikeresek lehetnek.

László Ferenc

Valós veszélyt jelent azonban, hogy a mobiljukba feledkezett virtuális Pokémon gyűjtögetők egy óvatlan pillanatban lelépnek az útra egy autó elé, vagy éppen megbotlanak a padkában. Maga a játék is figyelmeztet arra, hogy egyetlen pillanatra sem szabad feledni: ezúttal nemcsak a virtuális, hanem a valóságos világban is mozgunk. A fejlesztők ígéretet tettek arra, hogy elérhetetlen, vagy csak veszélyesen megközelíthető helyekre nem tesznek érdekes pontokat, ami örvendetes tény, az viszont kevésbé, hogy egyes bűnözői csoportok máris célkeresztbe vették az elhagyatott helyeket a mobiljukat bambulva felkereső Pokémon rajongókat.

Még többeket érintő negatívum, hogy a Pokémon GO iszonyatosan meríti a telefon aksiját, így a haladó játékosok mindenképpen szerezzenek be egy hordozható külső töltőt. Ezenkívül fel kell készülni arra is, hogy az iszonyatosan leterhelt szerverek miatt néha percekig nem tudunk hozzáférni újdonsült kedvenc játékunkhoz.

Néha váratlan helyeken is felbukkan egy-egy befogható pokémon
pokemongo.fail

Konklúzió

+: faék egyszerűsége ellenére erősen addiktív, valós mozgásra ösztönöz, új érdekes helyszíneket fedezhetünk fel vele, nem erőltetik túl az appon belüli vásárlást.

: folyton a mobilkijelzőt bambuljuk az utcán, veszélyes lehet a használata, rohamosan meríti az aksit.

A Nintendo és a Niantic gyűjtőszenvedélyre építkező közös fejlesztése új színt hozott a mobiljátékok sokszor már beszürkülő világába, még azzal együtt is, hogy a már emlegetett Ingress nevezetű játék évek óta létezik.

A Nintendo, ha egy kicsit késve is, de végre jó irányba mozdult el: nyitott a mobiljátékok irányába és valódi mozgással megfűszerezett high-tech kincskeresésre és szörnyharcra ösztönzi a játékosok millióit. És a történetnek még messze nincs vége, hiszen érkezőben a közelben lévő virtuális zsákmányokra rezgéssel és villogással figyelmeztető karperec, a 35 dolláros Pokémon GO Plus, mely Bluetooth LE kapcsolaton keresztül kommunikál a zsebünkben pihenő mobilunkkal. A fejlesztők ezenkívül azt ígérik, hogy hamarosan cserebere funkciót, jobb grafikát, valamint dedikált AR-eszköz támogatást kap a szoftver.

Mobilos fronton bejött a Nintendo számítása, most már csak az a kérdés, hogy a 2017 márciusában érkező újgenerációs NX játékkonzol vajon újabb lendületet ad-e a vállalatnak.

A többi játéktesztünket itt találja. Ha rendszeresen szeretne értesülni róluk, lájkolja a HVG Tech rovatának facebookos oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.