Az angoltanulás egyik legnehezebb részében segít az alábbi alkalmazás. Olyan, mintha anyanyelvi tanárunk lenne, azonban ezért nem kell fizetni.
Az angol szavak nagy részét nem úgy ejtjük ki, ahogyan leírjuk, és éppen a megfelelő kiejtés elsajátítása az egyik legnehezebb dolog, különösen, ha magunkban vagy nem anyanyelvi tanárnál tanulunk. Az iPhone-ra és androidos telefonokra is telepíthető, ELSA Speak appal viszont egy olyan tanárt kapunk a zsebünkbe, aki – különböző témakörökben – anyanyelvi szinten fogja csiszolgatni a kiejtésünket. Mivel az instrukciói – mint látni fogjuk – angol nyelvűek lesznek, inkább középhaladóknak lehet remek segítség az alkalmazás.
Az app letöltése és indítása után „Elsa” üdvözöl bennünket, ő lesz továbbiakban a tanárunk. Megkérdezi a nevünket, majd meg kell adni anyanyelvünket. A lehetőségek között a magyar nem szerepel, ezért válasszuk az Othert (egyéb).
Ezután elindul egy beszélgetés, kérdés-felelek formában. A kérdést az app adja fel, mi pedig úgy válaszolunk, hogy felolvassuk a leírt feleletet. Ezután értékeli kiejtésünket az app, mégpedig a jelzőlámpa színeinek megfelelően piros, sárga, zöld színnel. Ha nem volt teljesen elégedett (piros és sárga szín), akkor felül megmagyarázza, hogyan is kell képezni a betűket az érintett szóban. A fejlesztők ígérete szerint elég néhány hónapon át napi 10 perc gyakorlás ELSA-val, hogy 40 százalékkal javuljon a teljesítményünk.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.