Tech hvg.hu 2016. március. 08. 12:01

Kiderült, hogy miért érezzük magunkat magányosnak

Először sikerült idegsejteken bemutatni, miért és hogyan működik az agyi folyamat, amely miatt magányosnak érezzük magunkat.

Az IFLScience szemlézte az MIT egyetem áttörésnek számító kutatási eredményét. A tudósok hangsúlyozták: evolúciós szempontból, a túlélésben, az ételszerzésben és a javak előteremtésben mindig kulcsfontosságúak voltak az emberi kapcsolatok, épp ezért meg kell érteni, mi is okozza ennek ellentétét, a magány érzését.

Ezt mindenki érezhette már, de ez egy szubjektív élmény, sejtszinten még nem jöttek rá az okára. A massachusettsi műszaki egyetemen úgy tűnik, sikerült, ehhez egerekkel kísérleteztek, hiszen ezen állatok agyi működése nagyon hasonlít az emberekéhez. Az egereket elválasztották egymástól, majd a 24 órás magány után újra a megszokott közösséget alkothatták.

Azt vették észre, hogy az agy hátsó – a depresszió és a rossz kedélyállapotban is fontos szerotonin lelőhelyén – részében (DRN) olyan idegsejtek csoportosulnak, amelyek magányos időszakban inakítavakká váltak, majd amikor újra társaságba kerültek az egerek, olyan aktívak voltak, amilyenre nem is számítottak a kutatók.

Ez a komoly mértékben növekvő DRN-idegsejti aktivitás nem csak arra mutat rá, hogy ez a terület felelős a magányos érzésért, de azért is, hogy magányos időszak után még inkább vágyunk a társas kapcsolatokra, mint korábban.