Tech hvg.hu 2016. március. 08. 10:00

Mostantól ingyen játszhat sok száz Apple II. játékkal a böngészőjében

Több száz legendás, Apple II-játékot és -programot próbálhat ki mostantól a böngészőjében.

Óriási felhasználói bázissal dicsekedhetett az Apple II, amelyik népszerű játékfejlesztési platformnak (is) számított a 70-es és 80-as években, sőt még a 90-es évek elején is. Játékklasszikusai sok mai játékhoz adtak ötletet, ihletet, így örömmel üdvözölhető, hogy több mint 500 programmal (játékkal) gazdagodott az Internet Archive-on az Apple II-gyűjtemény.

A mostani frissítés 4am-nek köszönhető, bár hogy ő kicsoda, vagy hogy kiket takar a név, egyelőre nem tudni.

Internet Archive

A játékokat bárki elérheti a böngészőjéből, csupán erre a linkre kell kattintani. Néhány népszerű arcade játék persze már korábban is elérhető volt a neten, de a mostani „4am kollekcióban” olyan programok is vannak, amelyek először jelennek meg online. (A játékok géptől és böngészőtől függően lassan indulhatnak el.)

Tetris, Prince of Persia, Donkey Kong, Sim City – ha érdekli 13 nagy klasszikus is, azokat is játszhatja böngészőben, itt találja hozzájuk a linkeket.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.