A 3D Touch technológia, amely eddig, kis kivételtől eltekintve, az iPhone-ok sajátja volt, hamarosan elterjedhet az androidos világban is.
Ha androidosként eddig irigyelte az új iPhone-okon elérhető 3D Touch technológiát (amellyel nemcsak az érintés ténye, hanem annak eltérő erőssége is érzékelhető), akkor már nem kell sokáig várnia, hogy kedvenc platformján is elérhető legyen ez a vitathatatlanul hasznos funkció.
A Huawei Mate S például már megjelent Force Touch kijelzővel (is), és a ZTE Axon Mini Premium is megkapta ezt a jellemzőt. A HTC két Nexus telefont is kibocsát az idén (ezek állítólag már az Android N-nel érkeznek), az LG Nexus 5X és a Huawei Nexus 6P utódjaként. Valamivel kisebb lesz a kijelzőjük, mint az elődeiknek (5” vs. 5,2”, illetve 5,5” vs. 5,77”). viszont mindkét telefonba 3D Touch-szerű nyomásérzékeny technológiát építenek.
Számos kínai telefongyártó, köztük a Xiaomi, a Meizu, Oppo, Vivo fejleszti már a nyomásérzékeny kijelzőt okostelefonjába, a Gionee S8-a is ismeri – ha csak korlátozottan is – ezt a jellemzőt, sőt a Google szabványként integrálná az Androidba.