Tibi atya szerint ő indította útjára azt a gyorslefolyású mozgalmat, ami facebookos nyomok szerint már régebb óta is terjed. A lényeg: a követők rotációs kapákkal próbálják elárasztani a Facebookot. Segítünk, hogy minőségit posztolhasson.
“Tibi atya ötlete az is, hogy elárasszuk a Facebookot ROTÁCIÓS KAPÁKKAL, megtörve a szelfik és szenzációhajhászás monotonitását. Aki tetszikeli ezt a posztot, kap tőlem egy színt. Ilyen színű rotációs kapa képét kell kiraknod az üzenőfaladra ezzel a szöveggel együtt” – ez a szöveg, illetve ennek variánsai terjednek a Facebokon magyarul és angolul.
Nem sokat magyaráznánk rajta, mert nincs is nagyon mit. Inkább mutatunk pár rotációs kapás képet, ezekből válogathat, aki be szeretne szállni a virtuális kapálásba.
Itt van rögtön a Szentkirály Kft. által gyártott KAEF2600, melynek munkaszélessége – nem fogják elhinni – 520 mm.
Kár lenne kihagyni az Oleomac MH-175-ösét, ami olajfürdős levegőszűrőjével kápráztatja el az értő olvasókat.
A téma ismerői talán már sejtik, mi következik: a KF DRAGON 55 a maga 3,3 kW / 4,5 LE teljesítményű Honda motorjával a rotációs gépek iPhone-ja. (Akinek már volt hasonlója, az tudja, de a biztonság kedvéért leírjuk: a gép gyárilag motorolaj nélkül kerül forgalomba, első használatbavétel előtt fel kell tölteni motorolajjal!)
33-81 cm-es munkaszélesség, 4 kapatag, ThorX 55 H motor – nem nehéz kitalálni, hogy az MTD T-380-asról van szó. Persze, lehet nélküle élni – csak nem biztos, hogy érdemes.
És végül ne feledkezzünk meg a legkomolyabb játékosokról, a traktorra szerelhető rotációs kapákról. Előnyük a lenyűgöző teljesítményben materializálódó nyers erő – hátrányuk viszont, hogy mindenképpen vásárolni kell hozzájuk egy traktort is. Traktor híányában bármelyik nappali remek díszei lehetnek.
Ha máskor is tudni szeretne hasonlóan fontos dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.