Tech hvg.hu 2015. november. 28. 17:00

Siri vagy Cortana? Nem tévedés, ugyanazon a telefonon versenyeztetik őket

Néhány szerencsés bétatesztelő már próbálgathatja is a telefonján, hogy melyik digitális asszisztens jobb, a Siri vagy a Cortana.

Mint köztudott, az Apple-világ digitális asszisztense a Siri, a Microsoft azonban saját asszisztensével, a Cortanával lehetetlenítené el.

Ahogy arról a WareNotice is hírt adott, a Microsoft Cortana „tesztrepülésére” invitáló meghívó kiment már azoknak, akik november elején jelezték, szeretnének részt venni a próbálgatásban. persze nem mindenkinek, mindössze 2000 felhasználóról van szó, és most még csak egy korai béta fázisú asszisztenst faggathatnak.

WareNotice

Az iOS-es Cortana, akárcsak a Siri, képes létrehozni emlékeztetőket, figyelmeztet a fontos időpontokra, végrehajtja a netes lekérdezéseket, e-maileket, üzeneteket ír, figyeli a menetrendeket, a sporteseményeket, és persze érti a hangutasításokat.

A Microsoft azonban szívesen hangsúlyozza, hogy a Cortana több mint egy digitális asszisztens, méghozzá keresztplatform lényegéből adódóan. Ez azt jelenti, hogy a munkahelyi windowsos PC-n éppúgy lehet használni, mint mondjuk az otthoni iOS-es eszközökön. Például ha a munkahelyünkön bejegyzünk valamilyen helyfüggő dolgot, akkor később, az iOS-es készülék GPS-ét használva figyelmeztet a Cortana, ha éppen arrafelé járunk.

WareNotice

Az iOS-es Cortana végső változatának megjelenési idejéről egyelőre még nem tudni, de már az androidos asszisztens bétatesztelése is folyik, ami arra utal, hogy a redmondi cég komolyan gondolja, hogy lefedné digitális asszisztensével a mobil világot.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.