Tech MTI / hvg.hu 2015. szeptember. 21. 16:50

Gyors wifi lesz az európai repülőgépeken

Az Inmarsat és a Deutsche Telekom (DT) együttműködése révén jövőre internetszolgáltatást vezet be európai járatain a Lufthansa. Később több társaság is használhatja a rendszert.

A két távközlési társaság Európában elsőként kombinálja a műholdas és az LTE/4G technológiára épülő rendszert, ennek eredményeként a világ leggyorsabb repülőgép-fedélzeti netszolgáltatását tudják majd biztosítani, Az elméleti maximális sebesség 75 Mbps lehet.

A több százmillió eurós beruházás keretében a DT Európa-szerte 300 bázisállomását alakítja át, hogy összekapcsolható legyen az új Inmarsat műholddal. Az ennek segítségével kialakított hibrid rendszer elsőként a Lufthansa rövid és középtávú járatain üzemel majd, de a DT szerint más légitársaságok számára is elérhető lesz.

A dpa német hírügynökség idézte Carsten Spohrt, a Lufthansa vezérigazgatóját, aki elmondta, hogy a fedélzeti wifi áráról még nem döntöttek, az egyebek között az igényelt szolgáltatástól, illetve az utas által megtett távolságtól függ.

A fedélzeti wifi egyébként nem újdonság az európai járatokon, az egyébként fapados Norwegian minden repülőjén biztosít internetkapcsolatot, ráadásul teljesen ingyen.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?