Tech hvg.hu 2015. szeptember. 15. 11:01

Ezért vastagabbak az új iPhone-ok

A tavalyi és idei iPhone-ok közti különbség ugyan csak milliméterekben mérhető, de ezúttal a több irányában. A többletnek azonban jó oka van.

Bár első ránézésre a múlt héten bemutatott új iPhone-ok pontosan ugyanúgy néznek ki, mint tavalyi elődeik, aki telefont cserél, annak szinte biztos, hogy új tokot is kell vásárolnia hozzá. Az Apple ugyanis néhány tizedmilliméterrel megnövelte mind a kisebb, mind a nagyobb iPhone méretét.

Apró különbségek, de azért számítanak
@richardlai / Twitter

Miközben a gyártók sajtótájékoztatóin évről évre az hangzik el, hogy az új modell még vékonyabb, a telefon külsejéről most csak annyit mondott az Apple, hogy 7000-es sorozatú alumíniumötvözetből készült. És éppen ezért nem is lehet vékonyabb a telefon: ez az elsősorban cinken alapuló burkolat ugyanis valamivel erősebb a tavalyinál. Az Apple Watch-ban is alkalmazott anyag használatára a tavaly viszonylag gyorsan lecsengett Bendgate késztette az Apple-t: az első iPhone 6 és 6 Plus telefonok tulajdonosai közül többen panaszkodtak rá, hogy túl könnyen elhajlik a készülékük. Az újfajta anyag használata az Apple reményei szerint segít majd ezen a problémán, ami egyébként eddig sem volt általános.

Apple

A Verge kiemeli: bár a telefonok valamivel 14-20 grammal nehezebbek is elődeiknél, ennek elsősorban nem a külső burkolat az oka, hanem az új modellek képernyőjébe beépített 3D Touch nyomásérzékelő technológia.

Az eddig megjelent iPhone-modellek súlya
Dadaviz

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.