Tech hvg.hu 2015. augusztus. 31. 11:01

Eladó az Acer

A tajvani számítástechnikai vállalat alapítója bár nem szívesen válna meg a az Acertől, de várja a felvásárlási ajánlatokat. A céget a PC-piac hanyatlása vitte padlóra.

Meglepő kijelentéseket tett Stan Shih, az Acer alapítója és tiszteletbeli elnöke. A Reutersre hivatkozó SG.hu szerint a menedzser közölte, hogy szívesen értékesítené a társaságot, és szívesen fogadja a különböző vételi ajánlatokat. Shih kijelentését megerősítette az Acer szóvivője is.

A vállalat nagyon nehéz helyzetben van, hiszen április óta elveszítette tőzsdei értékének közel a felét, és az esztendő első félévében átszámítva 90 millió dolláros veszteséget könyvelhetett el. Mindez évek óta jellemző a konszernre, amely már 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban is veszteséges volt.

A sokáig óriási ütemet diktáló Acer olyannyira visszaesett, hogy már az Apple is több számítógépet ad el a vállalatnál. Az Acer problémája az is, hogy nem tudott "helyettesítő terméket" bevezetni, a PC-k után slágernek számító okostelefonos fronton igazán sosem értek el sikert.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.