Új zenei szolgáltatás indul, és ebben semmi meglepő sincsen. Annál érdekesebb viszont a szolgáltató „személye”.
Jó néhány zenei streaming szolgáltatás közül választhatunk manapság, gondoljunk csak a Spotify-ra, az Apple Musicra vagy a Pandorára. Most viszont nem más, mint az LG lép a szolgáltatók közé, ráadásul hifi zenei szolgáltatással.
Az LG Mobile Communications Company alelnöke és egyben marketingvezetője közlése szerint ezzel a szolgáltatással további előnyöket szeretnének kínálni hűséges ügyfeleiknek, mert ugyan az mp3-as zene is tökéletesen megfelel a legtöbb ember számára, viszont a hifi-képes LG okostelefonok tulajdonosai most majd megtapasztalhatják, hogy azért ez a zene az igazi.
Az LG által kiadott sajtóközleményből az is kiderül, hogy a szolgáltatás, amely amúgy ebben a hónapban debütál az LG SmartWorld appon, illetve a cég weboldalán keresztül, kizárólag a cég prémium okostelefonjai számára lesz elérhető, olyan készülékek számára, amelyek képesek a 24 bites zenét lejátszani. A felhasználók havonta két számot ingyen tölthetnek le, a többit pedig jelentős árkedvezménnyel kapják.
A kompatibilis készülékek sorában ott van a LG G Flex 2, az LG G4, illetve az LG G3.