Tech hvg.hu 2015. augusztus. 04. 12:01

Kiderült, hogy pontosan miért leszünk libabőrösök a zenétől

Két igen érdekes kutatási eredmény látott napvilágot a zene hatásáról: az egyik nagyon ismerős lehet, a másikra pedig sosem gondolt volna.

Bőrorgazmus – tudományos oldalakon így is nevezik a zene által kiváltott intenzív fizikai és mentális hatást, amit a tehetségkutatókból leginkább "libabőrnek" ismerünk, és úgy is éljük meg. Legalábbis egyrészt, ugyanis egy 1991-es kutatás már bizonyította, hogy izzadás, elpirulás, reszketés és szexuális túlfűtöttség is a mellékhatása lehet egy jól eltalált zenének.

A Wesleyan Egyetem szakemberei ezúttal arra voltak kíváncsiak, hogy a zene mely részei képesek leginkább ilyen hatásokat kiváltani, ezért MRI szkennerekkel vizsgálták a kutatás résztvevőit, az eredményeket pedig összevetették a zenével. Két nagyon gyakori egyezést találtak a zene változása és a már felsorolt kellemes érzések között: sűrűn voltak észlelhetőek ezek a hatások, amikor hirtelen hangossá vált a zene, illetve ha a zene fő motívumában, refrénjében egy-egy oda nem illő hangot csempésztek. Előbbit mindenki el tudja képzelni, utóbbira viszont kapásból talán nem tudunk példát, de a kutatók szerint Adele egyik slágere (Someone Like You) a legjobb példa erre.

Japán kutatók egy másik érdekességre derítettek fényt a zenehallgatás kapcsán. Ők is az említett hatásokat kiváltó zenéket vizsgálták, de nem az érzés okát, hanem azt, hogy az emberekben milyen pszichológiai változást vált ki. Az egyik tesztben a nagylelkűségüket vizsgálták egy olyan játékkal, amely során el kellett dönteniük egy adott pénzmennyiségből – amit nem tarthattak meg –, hogy a nekik mutatott emberek közül kiknek és mennyit adnának szimpátia alapján.

Amikor a résztvevők libabőrt okozó dalokat hallgattak, később nagylelkűen osztották a pénzt mások között, viszont ha olyan zenét hallgattak, amelyet kifejezetten utáltak, alig mutattak hajlandóságot az adakozásra.

Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.