Tech hvg.hu 2015. május. 20. 10:00

Itt a zsebben is elférő, ventilátor nélküli PC

Könnyen zsebre vághatja az alábbi, USB kulcsra emlékeztető számítógépet, amelynek egyik különlegessége, hogy még ventilátor sincs benne.

A januári Las Vegas-i CES-en ismerhette meg a világ az Intel Compute Stick-et, amely egy teljes értékű számítógép egy testesebb USB kulcsra emlékeztető kivitelben. Elég bármilyen kijelzőhöz csatlakoztatni, és máris van egy PC-nk. Tökéletesnek mégsem mondható,  parányi ventilátora ugyanis folyamatos hangot ad, ráadásul időnként a wifivel is meggyűlik a baja.

AliExpress

A kínai gyártó, a MeLE most egy hasonló eszközt kínál, azonban ennél – állítólag – már nem jelentkeznek a fenti problémák. A MeLE PCG-01, akárcsak az Intel eszköze, egy USB kulcsra emlékeztető készülék, azaz simán befér a zsebünkbe, mégis elég erős ahhoz, hogy egy asztali operációs rendszert futtasson. A Windows 8.1-et telepítették rá, a belsejében egy négymagos Intel Atom Z3735F Bay Trail processzor dolgozik, 2 GB RAM-mal, 32 GB belső tárhely mellett.

MeLE Digital Technology

A 139 dolláros (nagyjából 39 ezer forintos) áron kínált stick támogatja a 802.11b/g/n wifit és a Bluetooth 4.0-t, van rajta microSD kártyahely, USB port és power gomb. Eltérően az Intel Compute Sticktől van egy állítható antennája, amellyel javítható a wifi-teljesítmény. Abban is különbözik az Intel eszközétől, hogy nincs benne ventilátor, helyette réz hűtőbordák, hőszigetelő szilikongumi és különféle szigetelő technikák gondoskodnak igen csendesen arról, hogy ne melegedjen túl a komputer.

Ha máskor is tudni szeretne hasonlóan hasznos dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.